Sajttorta, sütés nélkül
Ez lett Gergő születésnapi tortája. Itt találtam.
Hozzávalók:
25 dkg darált keksz, 12.5 dkg vaj, 25 dkg túró, 25 dkg mascarpone, 200 ml hideg habtejszín, 3 evőkanál cukor, 1 zacskó vaníliás cukor, a tetejére eper, málna vagy bármilyen idénygyümölcs, csipet só.
Elkészítés:
- A kekszet dolgozd össze a puha vajjal, hogy morzsás állagú legyen. Egy 26 cm átmérőjű kapcsos tortaformába fektess sütőpapírt - csak azért, hogy könnyebben kivehesd majd a szeleteket - és oszlasd el az alján a morzsás kekszet.
- Tedd be a hűtőbe, és amíg ott időzik, verd fel kemény habbá a tejszínt! Egy másik tálban keverd össze a túrót, a cukrot, a vaníliás cukrot és a mascarponet, majd forgasd bele a keményre vert tejszínhabot!
- Vedd ki a keksz-alapot a hűtőből és borítsd rá a tejszínes krémet! Tedd vissza hűlni 4-6 órára a tortát, majd díszítsd a friss gyümölcsökkel!
Aztán ugyanezt a tortát elkészítettem még egy példányban, csak teleraktam a tetejét gyümölccsel. Főleg ribizlivel.
És persze az elmaradhatatlan reszelt citromhéj, és pár csepp citromlé került a krémbe. Nem rontotta el. :o)))
Egyszerűen elkészíthető, és nagyon finom, nyári torta. :o)))
Zebra torta
Zebratorta
Hozzávalók:
6 tojás
30 dkg porcukor
1,5 dl víz
1,5 dl olaj
37 dkg liszt
10 gr sütőpor 2 púpozott evőkanál kakaó
csipet só.
Elkészítés
A 6 tojásfehérjét keményre verjük 5 dkg porcukorral. A hat tojás sárgát habosra keverjük 25 dkg porcukorral, folytonos keverés közben belecsurgatjuk a langyos vizet és a langyos olajat. Géppel belekeverjük a lisztes sütőport. A tésztát kettéosztjuk. Egyik felébe keverjük a kakaót. A felvert tojásfehérjét megfelezve beleforgatjuk a tésztákba (a kakaósba kicsivel többet teszünk). Tortaformába töltjük az alábbiak szerint: a tortaforma közepébe csurgatunk 1 evőkanál világos masszát, majd rá 1 evőkanál kakaós masszát, s így tovább, amíg el nem fogy. 170 fokon kb. 1 óra hosszat sütjük. Tűpróba javasolt.
Rácson hagyjuk kihűlni.
A receptet a sütipédián találtam. Most nem volt itthon, de legközelebb én teszek bele reszelt citromhéjat.
Egyébként mindent úgy készítettem, ahogy az eredeti recept szól. Kivételesen... :o)))))
Remek sütemény a reggeli kakaó mellé.
Túrós-gyümölcsös bögrés sütemény
Túrós-gyümölcsös bögrés sütemény
Hozzávalók
1 pohár kefír
1 pohár cukor
2 pohár liszt
1/2 cs. sütőpor
1 vanília
3 tojás
1/2 pohár étolaj
fél citrom leve és héja
csipet só.
Tetejére :
¼ kg túró
bármilyen gyümölcs
1 vaníliás cukor
fél citrom héja
Elkészítés
A hozzávalókat összekeverni és kiolajozott, morzsázott tepsibe önteni. A tetejére rámorzsolni 1/4 kg túrót, megszórni 1 vaníliával, fél citrom héjával, majd megszórni gyümölccsel. 180-200 fokon tűpróbáig sütni.
A túróból az a jó, ami morzsolható, a régi-hagyományos papíros, nem a dobozos, krémes fajta.
Ennyi a neten talált recept. Amit persze, hogy hozzáigazítottam a család ízléséhez... :o))))))
Egy egész citrom héját reszeltem tésztába-túróba.
A túróból fél kiló került a süteménybe, és kapott egy pici porcukrot is.
Nagggyon finom lett! Nyami-nyami! :o)))))
Kinder pingui szelet
Endre temetésén ettünk először. A nagybátyám felesége nagyon jól tud sütni, ezt is ő készítette a halotti torra.
Ízlett nagyon mindenkinek, Papus nem is evett mást, csak ebből a süteményből. NAGYON AKARTAM elkészíteni. És mert akartam, lett is rá alkalom. Jött a közös, Niki-Norbi születésnapi köszöntés. Először arra gondoltam, hogy kinder pingui torta lesz. De nem volt időm próba-tortát sütni, hát elvetettem az ötletet. Túró rudi torta készült a szülinaposoknak.
A kinder pinguit meg csak úgy... :o)))
Most meg kéne mondanom, honnan való a recept, de már fogalmam sincs. Pedig kellene jelölnöm a forrást, igaz? Akkor hát: forrás a NET... Mittomén! :o)))
Elég a szövegelésből, jöjjön a recept:
Kinder Pingui szelet
Hozzávalók:
Tészta hozzávalói (2 laphoz):
6 tojás
6 evőkanál cukor
6 evőkanál meleg víz
6 evőkanál liszt
2 evőkanál keserű kakaópor
1 csomag sütőpor
leheletnyi (kávéskanál) fahéj (aki szereti)
csipet só
Tejszínes krém:
5 dl tejszín (édes Hulala növényi készítmény)
1 evőkanál zselatin (vagy 1 csomag zseléfix)
1 evőkanál folyékony méz
1/2 kávéskanál vanília aroma
Csokoládés krém:
15 dkg csokoládé
10 dkg Ráma margarin / vaj
1 evőkanál víz
2 evőkanál olaj
Bevonat:
20 dkg étcsokoládé
10 dkg Ráma margarin /vaj
3 evőkanál olaj
1 evőkanál víz
1 evőkanál porcukor
Elkészítés:
A tészta hozzávalóiból 2 lapot süssünk ki, külön-külön, mert vékony lapokat kapunk. Legjobb, ha a hozzávalókat elfelezve, külön keverjük ki a lapokhoz a masszát.
Ehhez a tojások sárgáit keverjük fehéredésig a cukorral, apránként adjuk hozzá a vizet, és keverjük bele a sütőporos, szitált lisztet.
A végén a kakaóport szitáljuk bele, és lassan elegyítsük el a masszával, mert így jó sötét színű tésztát kapunk, majd a tojások keményre vert habját is óvatosan keverjük hozzá.
A tepsi alját kenjük ki olajjal, béleljük ki sütőpapírral, és azt is kenjük meg, így könnyen le tudjuk majd választani a kisült tésztáról. Öntsük rá a masszát, ügyeljünk arra, hogy egyenletesen terüljön el.
Előmelegített sütőben, 200 °C-on süssük ki.
Hamar készre sül, ellenőrizzük tűpróbával!
A krém hozzávalóit felezzük el, és ezt is külön-külön készítsük el.
A zselatin felét áztassuk be 3 evőkanál vízbe, 5-10 percig hagyjuk állni, míg megduzzad, majd lassú tűzön, kevergetve langyosra oldjuk fel, hogy áttetsző zselét kapjunk.
Közben verjük fel a tejszínt kemény habbá, 2-3 kanálnyit keverjünk a zseléhez, és így adjuk a teljes mennyiségű habhoz, így biztos nem csomósodik meg.
Lassan csorgassuk bele a mézet, és verjünk kemény habot belőle.
Az alsó lapot visszatesszük a tepsibe, a krémet egyenletesen simítsuk rá, és tegyük hűtőbe.
Gőz fölött olvasszuk fel a csokoládét (pici vizet, vagy tejet is adjunk hozzá, hogy lazább legyen), és amikor már felolvadt, adjuk hozzá a margarint és az olajat, és jó alaposan keverjük el, míg egyneművé válik.
Ha kissé lehűlt, terítsük a tejszínes rétegre.
Ismét tegyük hűtőbe dermedni!
Amikor a csokis réteg megdermed, keverjük ki a tejszín másik felét, és azt is kenjük rá.
Erre kerül a másik lap, amit szintén csokoládéval vonunk be.
A süteményt tegyük vissza a hűtőbe.
Ennyi a neten talált recept.
Szokásomhoz híven picit változtattam rajta, pl. nem tettem olajat a csokoládékrémbe.
A tésztába került egy csipetnyi nescafé is.
A normál tejszínt (már, ami nekem az!) nem tudtam kemény habbá verni valami miatt, így kivételesen Hulalát használtam.
Megkínlódtam a szeletelésével, nem lett túl szép. Viszont finom volt. Ilcsi szerint finomabb, mint a Veráé. Mondtam már, hogy imááááádom azt lányt???!!!! :o))))))))))
(Nem szeretem a túl sok mű-dolgot a süteményeimbe, és erre most kicsit "ráfáztam". Ha több ilyen zselé-izét teszek a tejszínbe, akkor talán mutatósabb maradt volna kockázott állapotában is.)
Azért elfogyott. :o))))
Bögrés meggyes
Amikor Juniknak a bögrés recepteket kerestem, látnom kellett, hogy nem nagyon van ilyenem. A kefires meg mákos receptet találtam csak. És abból is csak a kefires lett általam elkészítve.
Aztán a Sütipédián találtam egy (sok) jófélét, és kedvem is szottyant rögtön az egyiket kipróbálni.
Hozzávalók
1 cs. vaníliás cukor
1 cs. sütőpor
1 doboz tejföl
4 db tojás
1 bögre étolaj
3 bögre liszt
3 bögre porcukor
1 ü. magozott meggybefőtt
Elkészítés
A hozzávalókat elkeverjük, a meggyet lecsepegtetjük, majd belekeverjük a masszába. Kivajazott, morzsázott tepsiben sütjük.
Tehetünk bele egy tábla darabokra tört tejcsokit.
Eddig a neten talált recept.
Persze nem én lennék, ha ugyanígy készült volna... Mert nem volt annyi meggyem, például...:o))) Tehát került bele cseresznye is.
Meg darabolt étcsokoládé és tejcsoki pasztilla...
A cukrot meg nagyon soknak találtam. Kb. a fele mennyiség került a tésztába.
Mehetett a sütőbe!
Az a baj, hogy elfelejtettem megnézni az időt. Úgyhogy tűpróba mutatta meg, hogy megsült. De kb. fél óra- 35 perc kellett neki.
Egyszerűen, gyorsan elkészíthető desszert.
Piszmogi! Találtam túrósat is. Bögrés túrósat! Megsütöm és mutatom... :o)))))))
Meggyes marcipános

Hozzávalók:
12 dkg étcsoki + 12-15 deka a bevonáshoz (86 %-os kakaótartalmút használtam)
5 dkg Szamos marcipán
16 szem kimagozott rumos v. konyakos meggy
Én sima meggybefőttel készítettem, mert nem volt rumos/konyakos meggyem.
A csokit vízgőz fölött megolvasztottam, és a bonbonformák aljára ügyesen beöntöttem egy-egy kiskanállal belőle.
Mialatt a csoki felolvadt, a marcipánt 16 részre osztottam (ennyi szívecske alakú lyuk van a formában), és kézzel kinyújtottam a darabokat, amennyire lehetett. Közepükre tettem egy-egy szem meggyet, és kis gombóccá gyúrtam.Persze nem baj, ha a marcipánból helyenként kilátszódik a meggy. A gombócokat betettem a szívecskékbe és ráöntöttem a maradék csokit.
Kb. 20 perc alatt a hűtőben a csokoládé megkeményedett.
Ez volt az a bonbon, amit egyszerűen nem tudtam befejezni! Mire a bevonó csoki rákerült volna, ELFOGYOTT! :o))))))
Sárgabarackos marcipán
A receptet ebből a könyvből választottam.
Mivel nem egészen a megadott alapanyagokból készítettem el, így két receptet is kaptok. Először az eredetit, majd ahogy végül is csináltam.
A töltelékhez:
- 10 deka aszalt sárgabarack
- 20 deka nyers marcipán massza
A bevonathoz:
- 20 deka temperált tejcsokoládé
- 3 szem aszalt sárgabarack a díszítéshez
Ezen kivűl:
- mártóvilla
- pergamenpapír
(kb 30 darabhoz)
1. Az aszalt sárgabarackot a töltelékhez kb. 5 mm-es kockáékra vágjuk, és belegyúrjuk a marcipánmasszába. a masszából gombócot formázunk, és frissen tartó fóliába csomagolva 1 óráig pihentetjük.
2. A barackos marcipánt sodrófával kb. 1,5 cm vastag téglalappá nyújtjuk. A téglalapot kb. 30 egyforma darabra vágjuk. Az aszalt sárgabarackot a díszítéshez nagyon vékony csíkokra vágjuk.
3. A temperált bevonót előkészítjük. A marcipándarabokat a mártóvillával egymás után belemártjuk a bevonóba, és addig forgatjuk, amíg teljesen befedi őket a csokoládé. A pralinékat pergamenpapírra szedjük, és azonnal barackcsíkokkal díszítjük.
Tipp
Ha szeretjük, áztassuk be a sárgabarackot néhány órára likőrbe vagy almalébe, így puhább lesz.
Eddig az eredeti recept. Most pedig mondom, nálam hogy volt...
Először is, nem volt 10 deka aszalt sárgabarackom, csak pár szem. Viszont volt 10 deka mindenféle más aszalt és kandírozott gyümölcsöm itthon, hála Zityi karácsonyi ajándékának, amit jóóóó előre megkaptam tőle. :o)))))
Dolgoztam tehát azzal, ami volt! :o))))
Daraboltam a gyümölcsöt, ahogy tudtam. Nem hiszem, hogy 5 mm-es kockák lettek :o))
A marcipánból nem volt otthon annyi, amennyi kellett volna. Kb. 2 deka híja volt a receptben előírt mennyiségnek. Nem foglalkoztam vele, a gyümölcsből pótoltam.
Ilyen lett a gyümölcsökkel összegyúrt marcipán:
Maradt temperált étcsokoládém az előzőleg készített aszalt szilvás bonbonból, azt is föl akartam használni. Került egy hajszálvékony réteg a kinyújtott gyümölcsös marcipánra. (Ez egyáltalán nincsen benne az eredeti receptben, nyugodtan kihagyható! Viszont egészen különleges lett tőle a kész produktum!)
Persze eszembe sem jutott, hogy szabályosan, egyformára vágjam! :o))))
Mártogatás után fóliára szedtem (pergamenpapírom nem lévén), és jöhetett a díszítés. Mártóvillám se nem van egyenlőre, megtette helyette a konyhai fiókomban talált sima villa. Bár azért az jó lett volna, ha kicsit egyenesebb az eszköz! A következő bonbon mártogatáshoz beáldozok egyet, és kiegyenesíttetem az embörrel.
(A csík a bonbonon úgy készül, hogy a villa nyelét, vagy a kenőlapátot végig húzzuk a már picikét dermedt, de még nem teljesen szilárd csokin, majd óvatosan kiemeljük a csokiból. Fúúú! Ezt nem biztos, hogy jól magyaráztam el! Jobban szeretném megmutatni, de az most nem megy, ugyebár!)
A képeken jól látszik, hogy bizony nem volt tökéletes a csokoládé temperálása! Még nem vagyok eléggé ügyes ebben, de szorgalmasan gyakorolom! :o))))
A siker viszont tökéletes volt! :o)))))
A rondábbakat a családban osztottam szét, a szebbeket pedig kapták a barátok, ismerősök. Már, akinek jutott... :o)))
Keserédes csokikurzus
Szívvel, kézzel, otthon is...
Ezt a címet adták a szervezők az egynapos tanfolyamnak.
Izgalommal, és baromi türelmetlenül vártam azt a szombat délelőttöt. Addigra már túl voltam az első adag bonbonomon, izgatott, hogyan lehet ezt szebben, jobban csinálni.
Apró kis műhely előterében várt minket a Bea. Fehér kötényeket osztott, majd megmutatta a birodalmát. Kóstolással indult a tanulás. Tippelni kellett, hogy ízlelés és szaglás alapján a három kupac csokiból, melyik a "legcsokibb"... Ezt az akadályt mind a négyen sikeresen vettük! :o)))))
Indulhatott a bonbon-gyártó hadművelet. Nem foglak Benneteket untatni olyan apró részletekkel, hogy fölolvasztottuk a csoki-pasztillákat, kevergettük, ízesítettük... stb. stb.
Inkább fotókat mutatok. Meg elmesélem a csokoládé temperálását, oltásos technikával, és leírom a trüffel alapreceptet. Megosztom Veletek, mire kell figyelni, mikor alapanyagot veszünk a bonbonjainkhoz.
"Csokoládé temperálás oltásos technikával:
A csokoládé 15-20 százalékát félretesszük, apróra vágjuk vagy ledaráljuk. A többit kb. 40 fokosra melegítjük (vízgőz fölött vagy mikróban, alacsony fokozaton, gyakran átkeverve). A félretett hideg csokidarálékot az olvasztott csokoládéhoz adagoljuk, folyamatosan keverve, amíg kb. 30-32 fokosra hűl. Ha nincs maghőmérőnk, az ajkunkra kent pici csokival ellenőrizhetjük a hőmérsékletet. Akkor jó, ha se hidegnek, se melegnek nem érezzük. Mielőtt a csokit felhasználnánk, egy kenőkéssel (vagy késpengével) próbát veszünk. Ha túl lassan dermed, és a felülete csíkos, akkor a csoki még meleg. További reszelt vagy darált csokit kell hozzá adagolni. Amennyiben a csokink darabos, "túloltottuk", akkor hajszárítóval (vagy hőlégfúvóval) óvatosan rámelegítünk, közben folyamatosan kevergetjük. Akkor jó, ha szobahőmérsékleten hamar megdermed, felülete egyenletesen csillogó.
Trüffel alaprecept kb. 50 darabhoz
25 deka, legalább 60 %-os kakaótartalmú étcsokoládé
12 deka tejszín
2 deka vaj (elhagyható)
2 deka glükózszirup vagy méz (elhagyható)
kb. 10 deka temperált csoki a mártáshoz
5 deka extra brute kakaópor
A tejszínt (a glükózzal vagy a mézzel) felfőzzük.
Amíg a tejszín visszahűl, a csokoládét vízgőzön vagy mikróban megolvasztjuk. A még langyos tejszínt apránként hozzákeverjük az olvasztott csokihoz. Közben folyamatosan keverjük. A tejszín először "összekapja" a csokit, de aztán szépen elkeveredik vele. Amikor a massza fényes, egynemű lesz, hozzákeverjük a puha, de nem folyékony vajat. Botmixerrel homogenizáljuk, hűlni hagyjuk, kb. 30-40 percig.
Amikor a trüffelkrém szilárdulni kezd, habzsákba töltjük, és zsírpapírra kis halmokat nyomunk belőle, Keményre hűtjük, majd két tenyerünk között golyóvá formázzuk. Temperált étcsokoládéba mártjuk, vagy maszkoljuk* és kakaóporba forgatjuk.
Változatok:
Amennyiben a trüffelt valamilyen fűszerrel szeretnénk ízesíteni, azt a még langyos krémbe keverjük bele (fahéj, kardamom, chilipor stb.)
Ha alkohollal akarunk ízesíteni (rum, whisky), azt is a langyos krémhez adagoljuk. Ajánlott mennyiség a kész krém 5 %-a. Az alapreceptnél tehát kb. 20 ml.
A kész krémbe szilárd ízesítő anyagokat is keverhetünk, pl. darált mogyorót, kandírozott narancsot, stb.
A dekoráláshoz használhatunk csokiforgácsot, porcukrot vagy színes szórócukrot is."
/Köszönet az összefoglalóért Wágner Beának, a Keserédes csoki manufaktúra főnökasszonyának!/
Most pedig mondom a saját, eddigi tapasztalásaimat.
Fontos, hogy jó minőségű legyen az alapanyag. És itt nem arra gondolok, hogy jó neve legyen a cuccnak, de figyeljünk arra, hogy magas kakaótartalmú csokoládéval (NE LEGYEN BENNE NÖVÉNYI ZSIRADÉK!), márkázott vajjal dolgozzunk. Az aromákat lehetőleg kerüljük, ügyeljünk itt is a minőségre. Én pl. portoricói rumot vettem karácsony előtt, egy kétdecis üveggel. Már három adag rumos trüffel készült belőle, löttyintéssel adagolva első két alkalommal a hozzávaló rum, mert nem volt még mércém a pontos adagoláshoz, és még mindig van belőle. :o))))
A szárított, porított fűszereket a tejszínben lehet "áztatni" egy éjszakát is akár, és együtt forralni a tejszínnel. Az alkoholt viszont tilos forralni!
Nem egyszerű ez a csokitemperálás dolog! Ha bonbon készítésre adod a fejed, ne ess kétségbe, hogy egyszer sikerül, aztán meg nem! Nekem az első mártó-csokim, még a tanfolyam előtt, szinte hibátlan lett. Aztán jött a karácsony, egyik adagot készítettem a másik után (amiről majd szintén mutatok fotókat, leírom a recepteket), és némelyik siralmasan nézett ki! De az ÍZE! Hmmmm!!! MINDEGYIKNEK MENNYEI lett!!!!! Papusom örömködött is rendesen, hogy most akkor ezeket nem fogom odaadni másnak, lesz sokáig bonbon a láda-fiában. :o))))
Apropó eltarthatóság! Erre nem tudok időtartamot mondani saját tapasztalatból, mert nem volt lehetőségem megfigyelni, mennyi idő után romlik meg. :o)))
Bea azt mondta, hogy náluk négy hét a szavatosság.
Fényesíteni fóliával lehet a bonbont (vetítőfólia pl.)
Vettem (és kaptam) szilikonos jégkockakészítő formákat, hogy majd abban csinálok ilyen-olyan formájúakat, de a szilikon sem mindegy, hogy milyen! Van egy fajtája, amit lehet használni, röstellem, de nem tudom pontosan a nevét. Annyit tudok róla, hogy olasz gyártmány, és "... MART"-ra végződő felirat van rajta.
/De azért én használtam, és fogom is használni a már meglévő szilikonos formáimat. A szívecskésbe már készítettem is meggyes-marcipánosat. Elviseljük, ha nem lesz ANNYIRANAGYON szép! :o))))))))))/
Kaptunk tippeket, mit, hol lehet beszerezni, mit NEM érdemes megvenni drágán a kellékek közül szaküzletben... Erre most nem térek ki részletesen. De, ha valakit érdekel, szívesen továbbadom az infót.
Nem fárasztalak Benneteket a kellékek felsorolásával sem, amik megkönnyíthetik az otthoni bonbon készítést. Ha valakit érdekel, az kérdez, és én válaszolok. :o))))
Mi is van még, amit el kellene mondanom?
Ja! Hát a maszkolás!
*Ha azt szeretnénk, hogy finom, roppanós csoki-réteg legyen a bonbonunkon (pl. a rumos trüffelnél), vagy vélhetően nem fogy el azonnal, akkor lehet maszkolni a megformázott golyócskákat. Temperált csokit terítünk szét egy darab alufólián, és a trüffel-golyókat meggörgetjük az olvadt csokoládéban, majd félretesszük, hogy picit dermedjen a bevonat. Amikor már nem tapad nagyon a kezünkre a csoki, de még nem is szilárd teljesen, akkor forgatjuk bele a száz százalékos kakaóporba.
Meg kell mondjam, nem olcsó dolog bonbont készíteni. Viszont én rendkívül élveztem ezt a "munkát"!
Na, és cserébe láthattam az átszellemült arcokat, hallhattam a kéjes nyögdécseléseket... :o)))
Mit mondjak? Megérte!
Van ám már bonbonos recept-könyvecském is! Abból is készült azóta egy adag finomság.
Néhány fénykép a tanfolyamról...
A végeredmény pedig...
Remek móka volt!
Köszönöm a Keserédesnek ezt a szép napot! :o)))))
Kefíres-bögrés, Junik kedvéért :o)))
Hozzávalók:
- 2 pohár kefir/joghurt
- 1 pohár olaj
- 4 pohár liszt
- 4 tojás
- 1 pohár cukor
- 1 csomag sütőpor
- reszelt citromhéj
- csipet só.
(Kefires pohár a mérce!)
A tészta hozzávalóit összekeverem robotgéppel, jó alaposan. Majd vajazott-lisztezett tepsibe öntöm. Erre jönnek a feltétek. Majd zsupsz be a sütőbe, amit előtte 180 fokosra/közepes lángon melegítettem. Ha egy beleszúrt villára már nem ragad a tészta, akkor kész.
Ez is olyan sütemény, amit végtelen variációban lehet elkészíteni. Bármilyen gyümölcs (friss, aszalt, kandírozott, konzerv), maradék csokidarabok, (megmaradt mikulás-, vagy csokinyuszi/tojás) mehet a fent említett alap-tésztába. Egyszer volt kevés túróm itthon, azt is belekutyultam. Nem berzenkedett ellene senki. :o))))
Nagyon egyszerű, hamar-sütemény.
Fotót sajnos nem tudok mutatni hozzá. Régen készült már ilyen minálunk, akkor még nem fotóztam a produktumokat. De, amint újra megsütöm, ígérem lesz róla fénykép is! :o)))
Junikom!
Anyutól van bögrés-mákos receptem, de bevallom, azt még nem sütöttem soha. Mivel ebben a blogban csak olyan recepteket szeretnék megmutatni, amit már én is elkövettem, így azt majd e-mailben küldöm el Neked, ha nem bánod! Köszönöm a végtelen türelmedet! :o)))))
Aszalt szilvás bonbon
Aszalt szilvás bonbon
Hozzávalók:
1tk nescafé,1 dl tejszín,1tk fahéj,1 ek. vaj,15dkg étcsoki,40dkg aszalt szilva
A tejszínt megmelegítem,az insant kávéval, és fahéjjal. Közben a csokit a vajjal felolvasztom majd a kettőt összeöntöm, és felforralom. Mehet be a hűtőbe.
Az aszalt szilvákon megkeresem azt a rést, ahol a magot kivették,és beleügyeskedem a kávás-fahéjas trüffelt (én nem tettem bele túl sokat, kb egy kisebb tk.nyit). Csokizás előtt őt is száműztem pár órára a fagyasztóba. Forrás: kiskanál
Jutott mára is... :o))))
Kávés bownie
Kávés brownie
„Hozzávalók:
- - 12 deka étcsokoládé
- - 6 deka vaj
- - 18 deka barnacukor
- - 2 tojás
- - 1 evőkanál instant kávé, 1 evőkanálnyi vízben feloldva
- - fél teáskanál sütőpor
- - 9 deka liszt
- - 1 nagyobb maréknyi dióbél, durvára vágva
Előmelegítettem a sütőt 180 fokra, és kivajaztam-kiliszteztem a szétnyitható pástétomformánkat (a recept* egy 20×20-as tepsit kívánt, nekem meg nem volt olyan). Kislábasban felolvasztottam a vajat az ét csokival, ez alatt a robottal egy nagyobb műanyagtálban habosra kevertem a cukrot és a tojásokat. A cukros tojáshoz állandó keverés közben hozzáöntöttem a csokoládét és a feloldott kávét, a rászitált lisztet és a sütőport, majd belekevertem a diót is. Beleöntöttem a formába, aztán 20 percig sütöttem.
Még langyosan felszeleteltem, ez hiba volt.
Szerintem a brownie akkor igazán jó, ha nem száraz, hanem kissé ragacsos. A húsz perc sütés erre éppen elég, még ha attól is tartana a hobbicukrász, hogy a tészta nem sült meg eléggé. Amennyiben persze szárazabban szeretnéd, akkor még rá lehet dobni néhány percet.”
Így szólt Csipkepitty receptje.
Készültem is rá, de TÉNYLEG! Csak azt felejtettem ki a számításból, hogy itthon járt az én ét- (és mindenféle) csoki imádó Gergő fiam! Szóval nem volt annyi csoki, amennyi kellett volna.
Na, meg azt is, hogy az enyém egy rosszul felszerelt háztartás. Nincsen 20*20-as tepsim. De, még pástétomsütőm se nem van…
És akkor a barna cukorról már ne is beszéljünk! De az csak a lüke agyam miatt nem volt! Mert hiáááába ííírtam föl!!!!!!! Elfelejtettem hozni a közértből! Ááááááááááááá!!!!
Szóval a kávés brownie így néz ki natimama-módra elkészítve:
Hozzávalók:
- - 9 deka étcsokoládé. Mert ennyit leltem a lakásban. Pedig még Papusom Boci étcsokiját is eloroztam! A maradék 3 deka, kakaópor formájában került a brownie-ba.Naja! Az enyémek borzasztóannagyon csokis-kakaós hasúak!
- - 6 deka vaj
- - 18 deka barnacukor… helyett sima kristálycukor…
- - 2 tojás
- - 1 evőkanál instant kávé, 1 evőkanálnyi vízben feloldva. Na, ilyenem se nem van itthon sose! Főzött kávé került bele. Az előírt kétszerese, vagyis 2 evőkanálnyi.
- - fél teáskanál sütőpor
- - 9 deka liszt
- - 1 nagyobb maréknyi dióbél, durvára vágva
- - fél csipet só
A következő megoldandó feladat ez a tepsi-kérdés volt. Mindegyik, ami fellelhető a konyhámban, nagynak ítéltetett. A muffin-sütő lett a nyerő. Most. Legközelebb már lesz kisebb tepsi is, mert van Mártonban, AnyósomMami hagyatékaként, csak, ugye az a rövid agyam! MINDIG elfelejtem hazahozni! Pedig ott SOHA nem sütök.
(Brownie-hoz NE alkalmazzátok ezt a muffin-sütős megoldás! Alig tudtam kibányászni belőle a produktumot!)
Amúgy az elkészítés menete szinte megegyezik azzal, ahogy Csipkepittynél olvashatjuk.
Annyi, hogy a lisztet, sütőport, a 3 dekányi kakaóport, és az ici-pici sót összekevertem, és úgy szitáltam bele a cukros-tojásos-csokoládés-kávés masszába.
A 20 perc sütés meg stimmel.
Ez sem lett ehetetlen. :o)))))
/De azért ne rám figyeljetek! Hanem inkább Csipkepitty receptjére... De komolyan! :o))))))/
Bocimobil muffin
Hozzávalók
- A tésztához
1 tojás
11 evőkanál olaj
11 evőkanál cukor
15 evőkanál liszt
2 evőkanál kakaó
2,5 dl tej
1 kiskanál szódabikarbóna
1 citrom reszelt héja (ezt én a túróba teszem)
- A krémhez
15 dkg tehéntúró
1 tojás
1 evőkanál búzadara
5 evőkanál cukor
2-3 csomag vaníliás cukor
Elkészítés
A tojást a cukorral és az étolajjal habosra keverjük. Egy másik tálban a lisztet átszitáljuk, hozzáadjuk a kakaóport és a szódabikarbónát. A lisztes keveréket és a tejet váltogatva hozzákeverjük a tojáshoz. A fehér krémhez valókat összekeverjük. A muffin sütőbe beletesszük a muffin papírokat és ebbe alulra a barna réteget tesszük, a tetejére a fehérből foltokat készítünk. Előmelegített sütőben, közepes lángon sütjük kb. 20-25 percig.
A krémhez én bekeverem a fél kg túrót, ha túl száraz, teszek még 2-3 evőkanál tejfölt is bele.
A búzadara helyett én 1 csomag vaníliás pudingport keverek bele.
(Forrás:sütipédia, saját fotókkal kiegészítve)
Kiegészítés:
Én is vaníliás pudingport használtam, és fél kiló túrót kevertem be, tejfölt nem kellett adnom hozzá. Ebből a mennyiségből nekem kétszer lett tele a tizenkét darabos muffin-sütő.
Barackos-csokoládés muffin
Hozzávalók:
- 1 pohár tejföl
- 1 pohár cukor
- 1 pohár olaj
- 2 egész tojás
- 2 pohár liszt
- 2 csomag vaníliás cukor
- 1/2 csomag sütőpor
- 2 pohár kockára vágott barack
- 10 dkg étcsoki apróra felkockázva, ízlés szerint
Elkészítés:
A tojásokat a cukorral habosra keverjük, majd beletesszük a tejfölt, az olajat és a vaníliás cukrot. A lisztet összekeverjük a sütőporral, majd ezt is hozzáadjuk, összekeverjük. Végül belefprgatjuk a barackot és a csokoládédarabokat. Muffinsütőbe kanalazzuk a tésztát, és előmelegített sütőben megsütjük.
Megjegyzés:
Ezt is a mindmegette.hu-n leltem. Nekem azért tetszik a recept, mert szeretek ugyan a sütéssel bíbelődni, de, ha éppen nagyon gyorsan kell összeütni valamit, ez arra nagyon jó. Nem kell ugyanis méricskélni! :o)))))
Még egy kis kiegészítés a recepthez.
Akkora mennyiségű lett a tészta, hogy a tizenkét-darabos muffin-sütőt kétszer tudtam megtölteni.
Barackból, csokiból jóóóval több van benne, mint, amennyit a recept mond. Nyammm! Nagyon finom!
Fekete erdő muffin
Fekete erdő muffin
Hozzávalók:
- 25 dkg liszt
- 2 teáskanál sütőpor
- 2,5 teáskanál kakaó
- 5 dkg reszelt csokoládé
- 2 tojás
- 10 dkg puha vaj
- 15 dkg cukor
- 2,2 dl tej
- 25 dkg meggy
Elkészítés:
A tojást, a cukrot és a puha vajat kikeverem. A lisztet, a sütőport, a kakaót és a reszelt csokoládét egy tálban összekeverem, és az előző masszához kanalanként, felváltva a tejjel, hozzáadom. A végén óvatosan hozzákeverem a meggyet. Muffin formába adagolom, majd 180 fokon kb. 25 percig sütöm. A kihűlt muffinokat tejszínhabbal és 1 szem meggyel díszítem.
Megjegyzés:
A receptet a mindmegette.hu-ról vettem. Szokás szerint nem méricskéltem a gyümölcsöt, csokoládét is többet tettem bele, és mivel elfelejtettem tejszínhabot hazakészíteni, az lemaradt a tetejéről. Nem panaszkodott a család, hogy ehetetlen lenne... :o)))))))
Túró rudi torta
Túró rudi torta
Hozzávalók:
Piskótához:
- 2 tojás
- 6 dkg cukor
- 6 dkg finomliszt
- fél kk sütőpor
- 1 dkg cukrozatlan kakaópor
Töltelékhez:
- 1 csapott ek zselatinpor (Dr. Oetker-esből pont egy zacskó)
- 15 dkg porcukor (ízlés szerint)
- 50 dkg túró
- 1 dl tejföl
- 1 vaníliarúd
- 1 citrom reszelt héja
- 1 ek citromlé
- 2,5 dl hideg tejszínből vert hab
Piskóta készítése:
A tojásokat és a cukrot 4 perc alatt robotgéppel fölhabosítjuk. A lisztet, sütőport és a kakaót összekeverjük és fakanállal óvatosan a tojáshabhoz forgatjuk. A kivajazott és lisztezett kapcsos tortaformába (24 cm átmérőjű) öntjük a masszát és 175 fokon 12 perc alatt megsütjük. Ha kész, kihűtjük.
Töltelék készítése:
A porcukrot simára keverjük 2-3 kanál forró vízzel egy nagy keverőtálban. Hozzáadjuk a túrót, a vaníliarúd kikapargatott belsejét, a citromhéjat, a citromlevet, a tejfölt és a zselatinos vizet (zselatint 1 dl meleg vízzel addig kevergetjük, amíg a zselatin feloldódik). Robotgéppel 1-2 perc alatt összedolgozzuk és végül fakanállal beleforgatjuk a tejszínhabot.
Összeállítás:
A piskótát kivesszük a formából, a formát elmossuk, szárazra töröljük, visszatesszük bele, elsimítjuk rajta a túrós tölteléket és a tetejét vastagon megszórjuk kakaóporral. A tortát 1 napig hűtőben tartjuk. Tálalás előtt késsel finoman körbevágjuk és kiszedjük a formából.
Az eredeti recepthez képest kevesebb cukrot, vaníliarúd helyett vanília kivonatot használtam, illetve kihagytam a citromhéjat, mert férjemuram nem szereti. Tejszín helyett az ajánlat szerint kipróbáltam (életemben először) a Hulala-t, de az íze miatt maradnék a tejszín mellett... A tetejére sem került kakaópor, hanem tortabevonóból sütőpapírra írtam az ünnepelt nevét, és tálalás előtt azt szurkáltam a tortába. Családnak bejött, rendelést már kaptam rá, szerintem fogok még készíteni.
Ez az eredeti recept. Az első torta így készült, de a túróval nem voltam elégedett. Úgyhogy kicsit módosítottam a recepten.
(Piskóta maradt úgy, ahogy írták, azon nem változtattam!)
Tehát a töltelék túrókrém nálam:
A porcukrot nem kevergettem vízzel, hanem közvetlenül (víz nélkül!) hozzáadtam a túróhoz.
Zselatinpor helyett zseléfixet (Dr Oetker) használtam. Tettem a túróba és a tejszínhabba is. Tejfölből csupán egy evőkanálnyi mennyiséget használtam (1 deci helyett). Tejszínből is elég volt a kevesebb, kb. 2 deci! Így nem lett folyós, bár igényli a 24 órás érlelési/hűtési időt, akkor áll igazán szeletelhető tortává össze!
A vaníliarúd nekem nagyon drága lett volna most (5 db kicsi és 1 db nagy túró rudi tortát készítettem az elmúlt hétvégén)! Így vaníliás cukrot használtam. Ha majd csak egyet csinálok, azért fogok venni vanília rudat. BIZTOS, hogy jobb lesz tőle!
Ja, és még valami. Az eredeti receptben megadott mennyiségek nekem a 18 cm-es tortaformát töltötték föl teljesen. A 24-es formába dupla mennyiséget tettem mindenből. Így lett tele.
A tetejére nem kakaóport szórtam én sem, hanem ét-csokis tortabevonót használtam. Volt olyan torta, amit teljesen befedtem vele, és volt olyan is, ami nonfiguratív díszítést kapott, illetve az ünnepelt nevét írtam rá vele.
Valahogy így:
Gergőnek szülinapjára készült a nagy torta. Ugyanúgy csináltam, mint az utolsó képen lévőt, telibe kaptam a tetejét csokibevonóval... :o)))
Azt már nem fotóztam le...
Linzerkarika Zé kérésére

Ezt is Erzsi tántitól tanultam.
És csak egy ici-picit módosítottam rajta. A család szája íze szerint.. :o)))
Linzerkarika
Hozzávalók:
40 dkg liszt
1 cs. sütőpor
20 dkg kristálycukor
2 cs. vaníliás cukor
1 citrom leve/reszelt héja
2 tojás
25 dkg vaj/zsír
1-2 evőkanál tejföl
csipet só.
A hozzávalókat tálba rakom és összegyúrom.
A sorrend nálam a következő: liszt, sütőpor, kristálycukor, vaníliás cukor, citrom reszelt héja,csipet só. Ezeket jól elkeverem. Ezután adom hozzá a zsiradékot, mindig vegyesen használok vajat és zsírt. (Jó, ha a zsiradékot használat előtt szobahőmérsékleten tartjuk, könnyebb dolgozni vele.) Alaposan „elmorzsolom” a lisztes egyveleggel. Végül belekerül a tojás és a tejföl. Ez utóbbiból annyi, amennyit a tészta fölvesz /Nekem elég szokott lenni két evőkanálnyi, de nem egyformák még a kanalak sem! :o))))/
(A citrom levét is belerakom a tésztába, mert a család így szereti.)
Az eredeti recept szerint 15-20 percre kell hűtőbe tenni a tésztát, de nem lesz baja, ha ott van több órát. Én mindig egyik nap begyúrom, másnap sütöm…
Linzer-kiszúróval (egyik középen lukas, a másik meg nem…) kiszaggatom.
180-200 fokon, kb. 12 perc alatt megsül. (Hőlégkeverésesnél lehet, hogy elég a 165-170 fok!)
Amikor kihűlt (ez hamar megtörténik), baracklekvárral összeragasztgatom: felülre kerül a lukas, természetesen… :o)))))
Gondolom bármilyen más lekvár is megteszi. Engem Zé elkényeztetett sok üveg baracklekvárral... :o))))
A legvégén a kész linzerkarikákat beleforgatom porcukorba.
Kicsit pepecselős (nekem!!!), de nagyon finom süti. Sokáig eltartható.
Ja! És itt viszont alapból duplán veszem a hozzávalókat! Ebből sosem tudok ELEGET készíteni!:o))))))
Panna kiflije

Panna kiflije
Hozzávalók: 1 kg finomliszt, 6 dl. tej, 3 dl. olaj, 2 kis evőkanál só, 5 dkg. (egy csomag) élesztő
Tetejét megkenni: 1 egész felvert tojás.
Szóráshoz: pirított szezámmag, reszelt sajt.
A lisztet a sóval elkeverem. Az élesztőt 1 dl cukros tejben felfuttatom. A többi tejet meglangyosítom.
2 és fél deci olajt apránként a sós lisztbe keverek. Ezután az élesztő következik és a langyos tej. Alaposan elkeverem, dagasztom, kelesztem.
Kelesztés után a deszkára borítom. Nudli formára sodrom, 12 db cipót készítek belőle. Cipónként, a tésztát alaposan beolajozva, kinyújtom, és 8 cikkre vágom (mint a tortát szokás). Ezekből kis kiflik lesznek. Ha valaki nagyobbat szeretne, kevesebb cipót kell szaggatni a tésztából, akkor nagyobb lesz a kiflink.
A cikkeket kifli formára tekerem, tepsibe teszem, megkenem a tetejét az egész, felvert tojással. A végén megszórom reszelt sajttal, és/vagy pirított szezámmaggal. 180 Co-os sütőben sütöm kb 25-30 percig. Légkeveréses sütőben elég a 165 Co . A sütési idő természetesen függ a sütőtől.
(Sütés közben lenyitottam a sütőajtót kb. kétszer, hogy a gőzt kiengedjem.)
Ez elég nagy mennyiség. Mikor már sorjáztak a tepsiben a kiflicskék, akkor döbbentem rá, hogy hármunknak talán túlméreteztem a hozzávalók mennyiségét! /De Erzsi tántim így diktálta a receptet! :o)))))))))/
Legközelebb felezni fogom a hozzávalókat.
Barackos csokoládé torta
Papusom szülinapjára készítettem.

Hozzávalók :
A piskótához:
7 db tojás
7 ek. cukor
7 ek. liszt
fél csomag sütőpor
4 ek. kakaópor
kiskanál fahéj
A töltelékhez:
40 dkg felezett őszibarack vagy sárgabarackbefőtt
1 cs. zselatinpor
5 dl tejszín
8 dkg cukor
2 ek. kakaópor
A tetejére:
20 dkg csokoládé
15 dkg porcukor
6 dkg vaj
6 ek víz
Díszítéshez:
1,5 dl tejszín
barack
fél cs. zselatinpor
Elkészítése:
A piskóta tésztáját elkészítem. A tojásokat szétválasztom, a fehérjét kemény habbá verem, és kanalanként hozzáadom a cukrot, majd ha elkeveredett a cukor, egyesével hozzáadom a tojások sárgáját. Eztán belekeverem a sütőporos, kakaóporos, és fahéjas lisztet a tésztába. Óvatosan keverem, hogy a tészta ne essen össze. Sütőpapírral kibélelt tortaformába öntöm, és előmelegített sütőbe, 180 C-on, kb. 30 percig sütöm. Amíg a tészta sül, a barackot lecsepegtetem, minden felet 2-3 darabra vágok. Ha a tészta megsült, hűlni hagyom, ha kihűlt lapjában 3 felé vágom. A tejszínből 2 dl-t kemény habbá verek a zselatinpor felével. Belekeverem a cukrot és a kakaóport. Ezt a csokis habot az alsó tortalapra kenem, majd a középső tortalapot ráteszem. A középső tortalapot kirakom barackkal, felverem a maradék tejszínhabot a zselatinporral, és a barackokra kenem, és befedem az utolsó tortalappal. Hűtőbe teszem legalább 2 órára. A tetejére valókat vízgőz fölött felolvasztom, simára főzöm, és ha már kihűlt, a torta tetejére, és oldalára kenem. Hűtőbe teszem, és megvárom, hogy megdermedjen a tetején a csoki. A tejszínt a zselatinporral kemény habbá verem, és díszítem vele a tortát. Még barackot is rakhatok a tetejére.

A fenti leírás az eredeti recept, amit a neten találtam.
Egy-két kiegészítés, saját tapasztalataim alapján. (Hátha másnak is tetszik majd így is!)
A tejszínhabhoz nem zselatinport, hanem habfixálót használtam. Az alsó tortalapra véleménye szerint mehet a csokis tejszínből 3 deci is... Enyémpasik legalábbis bőséges töltelékkel szeretik a sütik minden fajtáját! :o)))
A tetejére Katica étcsoki-bevonót tettem, a 6 dekásból másfelet, a csokipapíron lévő leírás alapján elkészítve.
És legközelebb ki fogom próbálni faháj helyett nescaféval... hmmm... szerintem úgy is tök finom lesz! :o))))

Krémes mézes

Erzsi tánti receptje:
Mézes lapok:
1 db tojás, 2 evőkanál méz, 3 evőkanál tej, 1 mokkás kanál szódabikarbóna, 5 dkg zsír, 18 dkg cukor. Ezt tíz percig tűzön felfőzzük, ahogy levetted a tűzről mindjárt belekeversz 50 dkg lisztet. 4 lapot sütsz belőle 150-160 fokon.
Krém:
2 dl tej, 1 evőkanál gríz, 1 vaníliás cukor, sűrűre főzöd.10 dkg vajat, 18 dkg porcukorral kikeversz és a kihűlt grízzel összekevered. A lapok közé kened úgy, hogy a középső lap közé baracklekvár kerüljön. Jó sütögetést. Puszi. Tanti.
Egy kis kiegészítés a tapasztalataim szerint:
Nagyon sok a krémbe a 18 deka cukor. Még az én baromira édes szájú Papusom szerint is nagyon édes lett! Szóval legközelebb már kevesebb cukorral fog készülni... :o))))
Ja, és még valami: a krém hozzávalóit duplán vettem. Nálam alapból így van, szinte minden sütinél. Mert így szeretik a pasijaim. :o))))

Kétszersült palacsinta

Fél kiló túróhoz porcukrot, vaníliás cukrot, langyos vízben áztatott mazsolát, kevés tejfölt, reszelt citromhéját és egy tojás sárgáját keverek.
Majd elkészítem a palacsinta tésztát: a lisztet csipet sóval, kevés kristálycukorral, a tojások sárgájával, tejjel és kevés szénsavas ásványvízzel csomómentesre keverem. A tojások fehérjét habbá verem, és óvatosan azt is a tésztához adom.
A palacsintákat kisütöm, megtöltöm a túró töltelékkel. Egy nagyobb jénai tálat kivajazok-lisztezek, belerakom a kész túrós palacsintákat. 2 dl tejfölt egy egész tojással kikeverek, és a palacsinták tetejére öntöm.
Előmelegített sütőben kb. 20 percig szép pirosra sütöm.*
Porcukor a tetejére és kész is!
Mennyei csemege!

*hőlégkeveréssel 170-180 fokon
